Érd, Hungary
1987-ben születtem Budapesten. Akkor ez tűnt jó döntésnek. Kereskedelemben dolgoztam vala, midőn egy kollégám mesélt a rádiózás szépségeiről. Megtetszett a rögös út melyet elém festett agyi képzeleteinek vásznára. Elgondolkodtam, hogy milyen is lennék Én a mikrofon mögött, s dédelgettem ezt az álmot. Egyszer csak sétálván az utcán, melynek pora és a levegő a budapesti flasztert koptatva életem szerves részévé vált, utamat állta egy csinos hosztesz leány és fanyar mosollyal az arcán kezembe nyomott egy szórólapot. Dobtam volna ki, de megláttam a mikrofont a képen, mely álmomban is többször megjelent már. Rádiós tanfolyamot hirdettek, és ezzel nálam célba is találtak. 2 éves képzést végeztem egy nevesincs iskolában (hagyjuk a formaságokat) de több rádiót is megszemléltem belülről, mint érdeklődő, gyakornok, és ember. Így lőn első rádiós tapasztalataimat a RájzFM-nél szereztem meg (nem eladó) s az ebben tanultakat (is) igyexem felhasználni itt a Rádió K csapatában is. Ez előtt az Érdi rá