" Ő a másik szem mely átlát a felhőkön, a másik fül mely a szél zúgásán is áthall. Egy kis rész belőlem, amely a tengerig elér. Ahogy a lábnál pihen, amint a legkisebb mosolyomra is farkcsóválással válaszol, s a fájdalmas pillantás ha nélküle indulok el, ezerszer elmondta már, hogy egyedül értem él. Talán bele is betegszik az aggodalomba, ha nincs velem, hogy gondoskodjon rólam. Amikor rossz vagyok, könnyen megbocsát. Amikor mérges vagyok, addig mókázik, míg meg nem nevettet. Ha bolond vagyok, nem neheztel érte. Amikor elégedett vagyok, ő büszke magára. Nélküle nem lennék önmagam. Vele erőm teljében vagyok. Ő maga a hűség. Általa tanultam meg, mi az odaadás. Általa ismertem meg a titkos nyugalmat és békességet. Megtanított figyelni olyan dolgokra, amelyeket korábban észre sem vettem. Amikor térdemre teszi fejét, elmúlnak az emberi fájdalmaim. Ha mellettem van, megvéd a sötétségtől és a világ más, ismeretlen dolgaitól. Megígérte, hogy várni fog rám...akármeddig...akárhol - ha szükségem