"Mi érthetetlenek:. - Panaszkodtunk-e valaha arról, hogy félreértenek, félreismernek, összetévesztenek, megrágalmaznak, rosszul hallanak vagy egyáltalán meg sem hallanak minket? Pedig éppen ez a sorsunk, -m ez a kitüntetésünk is, nem is tudnánk eléggé becsülni magunkat, ha azt kívánnánk, hogy ne így legyen. Azért tévesztenek össze minket, mert mi magunk is gyarapszunk, állandóan növekedünk, megszabadulunk régi kérgünktől, minden tavasszal új kéreg nő, mindig fiatalabbak, ígéretesebbek, értékesebbek, erősebbek leszünk, mindig mélyebbre bocsátjuk gyökereinket a mélybe - a gonoszságba -, míg ugyanakkor egyre forróbb szeretettel öleljük magunkhoz az eget, minden águnkkal és lombunkkal mindegyre szomjasabban szívva magunkba a fényét. Úgy növekszünk, mint a fák - bajos ezt megérteni, mint minden életet - nem egy bizonyos helyen, hanem mindenütt, nem egy irányban, hanem fölfelé ás kifelé, befelé és lefelé - erőnk egyszerre hajt, jelen van a törzsben, az ágakban és a gyökerekben, nem tehetünk
