OEM+
Egy örömautóhoz ezek kellenek: kis tömeg, jó futómű, jó fékek, jó váltó, lelkes motor. Ez öt olyan paraméter, amit képtelenség katalógusba foglalni, csak a szenvedélyes élménybeszámolók alapján lehet elhencegni velük, és soha senki se fogja komolyan venni. Próbált már valaki diszkópultnál azzal csajozni, hogy a szakadt Corollája milyen érzékien fordul keresztbe, ahogy összezár benne a difi? Mennyivel egyszerűbb kicsapni a csillagos kulcstartót, és elmesélni, hogy amióta kiszedettem a leszabályozást, megfutja a 287-et az E-Classe?
Nincs ezzel baj, az ismert státuszú presztízsautó pompás marketingeszköz: azt üzeni, hogy sikeres ember vagy, aki megkapja, amit akar. A valódi élményautó ezzel szemben egy riasztó vörös vészjelzőlámpa: vigyázat, gyanús autóbuzi elmebeteg vagy, aki direkt a hosszabb úton megy haza, mert arra több a kanyar.
Ennek szellemében az evolúció a rendes sportautók ellen dolgozik, mert az ilyet választó emberek lecsúsznak a kívánatos, selyemcombú nőkről, és a ma
