Hazudnék, ha mondanám, hogy nem tör rám a gondolat,
Hogy lesz amikor már csak úgy hallhatod majd a hangomat,
Hogy felteszed a lemezem, hogy szóljon a rímek hegye,
De ha hívni próbálnál túl késő, nem lesz aki felvegye.
Így egy kicsit megkésve, itt hagyom most emlékbe,
Mind azt, ami ennek kapcsán szivárgott az elmémbe.
Elvégre már olyan régen belopták a fülembe,
Hogy gondosan pakolgassam a szavakat az ütemre.
Létezésem értéke és elmúlásom rém képe
Beolvadt a zenémbe (de lehet, hogy nem kéne)…
Mert miért ne? Kit érdekel minek mi a mértéke
Úgy is por és hamu lesz mindegyikünk a végére.
Ha szerencsém van esetleg még azt a kort is megérem,
Hogy földi létem tágabb összefüggéseit megértsem.
És ezt soha nem kérem, de mindig reméltem,
Hogy tovább él az emlékem a barátaim lelkében.
Refrén: (Kriszta & Horus)
Emlékezz rám, mikor fúj a szél,
Emlékezz mikor minden véget ér.
Nézz rám, fogd meg a kezem,
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom szemem.
