Faludy György: Mire vagyok büszke?

Hogy a macskák sosem szerettek,
hogy nincs kutya, mely megugat,
hogy hozzám szaladnak s térdemhez
szorítják hosszú állukat,
hogy sokvirágú tőről tépek
le egyetlen szál ibolyát,
s hogy, ha netán hangyára lépek,
meghallom szörnyű sikolyát.

És mire még?

Hogy rágalmazni, rúgni,
lecsukni, szidni, verni
tudtak, de megalázni
nem tudott soha senki,
hogy, bár tévedtem sokszor,
de helytálltam a bajban,
s nem élt e földön ember,
kinek én talpat nyaltam.