A legfrissebb Tárgyeset vendége Farkas Anna tervezőgrafikus, aki több alkalommal is elnyerte a világ legfontosabb dizájn tematikájú díját, a Red Dotot. Tavaly ősszel pedig a dizájn Oscarjaként emlegetett Red Dot: Grand Prix-t is átvehette doktori munkájával, amelyet régóta kutatott projektjéből, az Anaptárból írt. Ő készítette a Zeneakadémia, a Magvető Kiadó és az Uránia Filmszínház arculatát is, sőt, nemrég ő lett a győztese A szecesszió világnapja című meghívásos logópályázatnak is, amelynek lebonyolítója az Iparművészeti Múzeum. Farkas Annával híres grafikus nagymamáról, F. Györffy Annáról, a 12 éve készülő köralakú holdnaptárról, az Anaptárról, és speciális lámpájáról beszélgettünk. Kiderült, mennyire tartotta sanszosnak a győzelmet a Magvető Kiadó arculatpályázatán, hogyan állt neki A szecesszió világnapja logópályázatának, és arról is szó volt, számított-e arra, hogy munkája bekerül egy múzeum, történetesen az Iparművészeti gyűjteményébe.